Gumiabroncs használati útmutató itt >>> Téli jótanácsok a Continentaltól >>>
Autótípusok gyári gumiméretei, gyári keréknyomás adataival, pontos terhelési és sebesség indexxel letölthetőek innen (1,8M Excel kell hozzá!) >>>
Az
alábbi sorokat előző cégemnél írtam még, de mivel teljesen aktuálisak és én
magam írtam, itt is helyénvalóak. Ezeket a sorokat időnként frissítem, naprakészen
próbálom tartani.
"Kedves Vásárlóim!
Itt néhány olyan kérdésre
próbálok közérthető választ adni, amit Önök sűrűn kérdeznek tőlünk és sok
tévedés forrása lehet ha egy fodrászt vagy cukrászt kérdeznek meg:-)))
Pedig nálunk sajnos a gumihoz, focihoz, szerelemhez "mindenki ért"!
Mit jelent a
gumin ez a szám:
Pl.:175/70R13 vagy 195/65R 15 és így tovább. Tehát mit is jelent a gumin a
méretjelzés a valóságban:
Az első szám a gumi szélessége, milliméterben megadva. Eddig mindig rendben van
minden, ezt jól tudják.
Most jön a neheze: A perjelzés utáni szám a következőt jelenti: Az első szám
mekkora százalékát teszi ki az oldalfal magassága! Tehát: Pl.:175 mm-nek a 70
százaléka az oldalfal magassága.(122,5 mm. Nem 70 mm!) Ebből az következik,
hogy ha az első szám növekszik, akkor vele együtt nő a gumi átmérője is, nem
csak a szélessége! Tehát például egy 175/70R13-as guminál egy 185/70R13-as nem
csak szélesebb, de magasabb is. Az "R" betű utáni rész annak a
felninek az átmérőjét jelöli (coll-ban vagy inch-be ahogy tetszik), amire az
adott abroncs szerelhető.
Akkor most
kiszámoljuk a példában szereplő abroncs átmérőjét:
175 x 0,7=122,5mm, ez az oldalfal. Ezt kétszer kell vennünk (egy
oldalfal"alul" és egy oldalfal "felül") : 122,5 x 2 =245 mm
Ha ehhez hozzáadjuk a felni átmérőjét ami:13 x 25,4 mm =330,2 mm akkor
megkapjuk a gumiabroncs átmérőjét, milliméterben. Tehát: 330,2 + 245 = 575.2
milliméter átmérőjű egy 175/70R13-as abroncs. Ez közelítő adat mert a különböző
márkájú abroncsok eltérhetnek egy picit egymástól.
Ettől az értéktől nem nagyon illik eltérni. Ha méretet váltunk akkor kb. 2-3 %-on
belül kell maradni.
Melyik a jobb
télen a szélesebb vagy a keskenyebb abroncs?
Ez nem kérdés!!!
A keskenyebb, de lehetőleg
azonos átmérőjű, vagy nagyon kicsit magasabb abroncsot kell feltenni.
Maximum két mérettel keskenyebbet, de nem alacsonyabbat: Pl.:175/70R13 helyett 155/80R13 az igazán jó
téli. Azonban ebben az esetben már figyelembe kell venni a felni szélességét
is.
Ehhez már szakember kell. Sokan állítják még a szakértők közül is, hogy
szélesebbet. Ez egyszerűen nem igaz. Van néhány olyan helyzet, amikor jobb
lenne egy szélesebb abroncs, (száraz hideg és autópálya) de nagyobbrészt a
keskenyebb az előnyösebb. Meg vagyok róla győződve és évek tapasztalata is azt támasztja alá, hogy a keskenyebb abroncs használata több előnyt hordoz, mint hátrányt, míg a szélesebb téli guminál ez pont fordítva van. A következő videón érdemes figyelni a gumi szélességét:
Honnan tudom egy
gumiról, hogy téli vagy nyári?
Rá van írva.
Rajta van egy jelzés: M+S vagy M&S. Ez a TÉLI abroncs jelzése! Nem a négy
évszakos abroncsé! (Persze a minden évszakos gumin is rajta van, hiszen a négy évszakból az egyik a tél:-))
Annyit tesz: Mud&Snow azaz sár és hó. A téli gumi futófelülete olyan mintha
recés lenne. Hivatalosan: sűrűn lamellázott!
Ezek a lamellák kapaszkodnak a hóban. Nem engedik, hogy az abroncs futófelülete
megteljen hóval.(sokat látni ilyenkor télen, hóban, amint a nyári gumis autón a kerékjárat megtelik hóval) A mintázat olyan, hogy jól elvezeti a latyakot, sarat. A téli
abroncs ezen kívül egy hidegre és alacsonyabb üzemi hőfokra kifejlesztett
keverékkel bír. Nyáron nem szerencsés a használata, de kevésbé
balesetveszélyes, mint télen a nyári abroncsot használni! Egyszerűen csak
nagyon gazdaságtalan és kellemetlen, mert nyikorog, és nagyon kopik, de kevésbé veszélyes. Azonban a mai nagyon meleg nyári napokon ez is baleseti vészhelyzetet okozhat, hiszen a tűzforró aszfalton a téli gumi annyira felpuhulhat, hogy teljesen megváltozik tőle az autó viselkedése és ebből aztán baj lehet. Nagyon meleg napokon azért ezt is érdemes figyelembe venni, ha esetleg téli gumi van az autón, akár csak kettő is...
Kell-e egyáltalán téli gumi az autómra?
Sokszor hallom a következőket:
- "Régen, 30 éve sem kellett téligumi, nem is volt, mégis meg voltunk nélküle! Most ugyan mi változott? Ez humbug a gumisok találták ki!"
Nos, régen, a gumiabroncsokat nagyjából négy évszakosra találták ki. Minden abroncs kicsit minden évszakos volt. ahogy teltek az évtizedek és egyre nőtt az autók teljesítménye és a száma az utakon, szükségessé vált a gumi fejlesztése a nagyobb sebesség, jobb futásteljesítmény elérésének érdekében. Határozottan különvált a téli és a nyári abroncs, így lehetett jobb menetteljesítményeket elérni, ugyanis a minden évszakos gumi igazából sem télen sem nyáron nem tökéletes. Azonban a kimondottan nyárra "kihegyezett" gumik már egyáltalán nem tudnak télen szinte semmit kezdeni a téli körülményekkel. Ma egy 1000 ccm-es kisautó akár a 100 LE-t is megközelítheti! Hol volt ez 30 éve? Hol volt 30 éve ennyi autó az utakon? megváltoztak a körülmények. Lassan az lesz a kérdés: kell-e hóláncot hordanom magammal? Bennem a minap felmerült a kérdés..., hiszen a 2009-2010-es tél nem volt semmi!
Summa Summarum, kell téligumi. Sem a saját sem mások testi épségét nem érdemes kockáztatni. A mai gumiabroncs árak elérték a lehető legalacsonyabb szintet. Elérhetőek nagy méretekben is megfizethető olcsó kategóriás, akár kínai gumiabroncsok is, amik már nem rossz minőségű abroncsok! Legtöbb esetben egy kis vagy középkategóriás autónál már 40-70.000 Ft között megvásárolható egy téli abroncs garnitúra. Ezt legkevesebb 4-5 évig használjuk. Kiszámolható az éves költség. Elenyésző! A csúcskategóriás autóknál meg ugye ne a téli gumi ára legyen a szempont, hanem amit meg lehet spórolni, ha meg tudok állni egy kocsisor mögött és nem töröm össze az autóm. (megjegyzem ez a kis és középkategóriánál is szempont, nem is utolsó:-)) Azt pedig, hogy esetleg meg tudok állni a gyalogátkelő hely előtt és nem csak utána, ez megfizethetetlen! Ráadásul nem igaz az az állítás sem, hogy nálunk csak "néhány napot van hó"! Erre itt egy táblázat >>> 2000.- ben 35 havas nap volt.. Ez ugye nem "néhány" és ugye nem mindig olvad el a hó egy nap alatt... A mostani, 2009-2010 télről már ne is beszéljünk! aki ez után is azt állítja, itt nincs tél, nos az vizsgáltassa meg magát:-)))
Létezik négy évszakos abroncs?
Nehéz kérdés. Szerintem nem....Gyártanak olyat amire ezt írják rá: All Season, All
Weather vagy ehhez hasonló angol kifejezéseket. Esetleg mindenféle kis ábrák
(piktogramok) vannak az abroncson, egyszerre:
napocska, hópihe, stb... Az ilyen abroncs keveréke nyáron túl lágy, télen túl
kemény. Nem lehet egyszerre alkalmas a gumi keveréke a télre és a nyárra. A
mintázata lehet olyan, ami használható télen és nyáron.
A négy évszakos abroncsot én csak olyan ügyfélnek ajánlom, aki télen nem megy
hosszabb útra, és nem használja az autót nagyobb hóban.
Nem ajánlom gyakorló sofőröknek, vagy olyanoknak, akik nem vezetnek sokat
télen.
Elegendő-e két darab téli gumi az autómra?
Jobb, mint a semmi.. A fronthajtású autóknál gyakorlott sofőröknek, esetleg, de itt is okozhat baleseti helyzeteket a megállásnál. Egyszerűen megelőzi az autó hátulja az elejét. Hátsókerék hajtásnál nem javaslom. Oda négy téli gumi kell!
Hova tegyük a
jobb állapotú vagy két darab új gumit?
Némely szakértő szerint a jobb állapotú gumiabroncsot hátra kell tenni. Ezt
azzal magyarázzák, hogy így nem tör ki az autó hátulja. Szerintem ez butaság. A
fékerő akár 70-80 %-a az első tengelyekre hat! Ha ott nincs megfelelő
profil, akkor nem tud megállni az autó. Ez pedig ugye kicsit fontosabb, mint, hogy esetleg kitör az autó hátulja, avagy sem. Ráadásul az autós kanyarban óvatosabb, ott odafigyel, de egyenesben hajlamosabbak vagyunk a gázra lépni, még csúszós úton is. Ebből aztán jobb lenne megállni...
Ráadásul az elmélet ott meg is dől, amikor az abroncsokat a gumis minden
szezonális cserénél, tengelyenként megcseréli. Akkor ugyanis mindenféleképp a jobb kerül
előre! Ezt minden gumis megteszi, még ha nem is kéri az ügyfél, mert ez szükséges! Ezt tanultam meg először, mikor a rutinos szakiktól ellestem a szakma fortélyait.
Néhány szót a
keréktárcsákról.
Keréktárcsa lehet acél, (vas, bádog, pléh:-)) illetve könnyűfém (alumínium). A
legmodernebb autóknál van egy új dolog, alumínium felni, de úgy néz ki mint
acélfelni. Ezt alumínium pántos felniként emlegetik, gyári szerelésben kerül az
autókra. (BMW, Renault, Peugeot, Opel..)
Speciális ötvözet, nem nagyon javítható, nagyon könnyű! Ez a felni tényleg
könnyebb mint az acélfelni. A klasszikus alufelnik nem feltétlen erősebbek, nem
könnyebbek, mint az acélfelnik. ( Nem versenyfelnikről beszélek! ) Egyszerűen
csak szépek. Ha viszont egy ilyen felnit acélból készítenénk el, sokkal
nehezebb lenne. Néhány gyári alufelni tényleg szuper könnyű. Ritka, de pl. az
AUDI egyik-másik gyári alufelnije valóban könnyebb, mint egy acélfelni, de nem
ez a jellemző. Ám tényleg gyártó függõ, hogy mennyire erős egy felni. A túl
erős felni sem jó, mert akkor az autó futóműve sérül, mivel az erőnek valahol
el kell vesznie. Nem biztos, hogy az lenne az olcsóbb, ha lengőkart vagy
tengelycsonkot kellene cserélni. Vannak kimondottan gyenge felnik is, sajnos..
Ezekkel nagyon sok a gond, mert túl könnyen sérülnek. Ez sem jó..Nem akarok
márkát írni, de ha valaki nálam ezekből a felnikbõl akar vásárolni, nem fog
sikerülni. Még kérésre sem hozok!:-)
Paraméterkrõl:
Ami nagyon sok félreértést okoz, azok a felnik paraméterei. A felniknek a
lyukosztása nem az egyetlen paraméter.
Egy felni paraméterei: Vegyünk egy példát:
VW Golf IV: 6x14, 5x100, ET 38
A felni 6 coll széles és 15 coll átmérőjű. 5 csavar fogja a kereket és ezek a
csavarok egy 100 mm átmérõjű körön helyezkednek el.
A felni függõleges közép síkjától ( ami 3 collnál van mert 6 coll széles) a
felfogatás síkja 38 mm- re helyezkedik el. Ez az ET szám.(a német Einpresstief rövidítése.)
A szám minél kisebb, a kerék annál jobban "kilóg" az autó alól. Ez
az érték akár a nulláig, sőt a negatív előjelig csökkenhet, bizonyos autóknál.)
Ezt a számot néha KSE-nek, azaz középsík eltolásnak is nevezzük.
Ugyanennek az autónak viszont van 15 és 16, 17 collos gyári szerelése is. A
gumik amik a felnikre gyárilag szerelve vannak, un. Váltóméretek. 175/80R14-195/65R15-205/55R16-205/50R17-225/45R17-225/40R18...
Ezek szinte teljesen azonos átmérőjű abroncsok, tehát az autó sebességmérője,
ABS, ASR, stb.. nem fognak csalni, tévedni.
Ha ettől eltérünk, akkor ez már korántsem olyan biztos. Új autónál még olyat is tapasztaltunk, hogy a forgalmazó megvonta az autó garanciáját, mert egy mérettel eltérő téli gumit rakatott fel az ügyfél, mert az volt olcsón...Ez viszont megint nehéz kérdés. Sok autón egy méret ugrás felfelé még jó is lehet. Ehhez kell néhány év tapasztalat. Jómagam egy Suzuki WagonR-re szemrebbenés nélkül 165/65R14-et teszek, mert tudom, hogy nincs vele gond, pedig 5%-kal magasabb a gyári méretnél! Csakhogy azt a gyári méretet nagyon elhibázták és roppant sérülékeny a magyar utakon, ezért aztán ott érdemes felfelé "csalni.
Néhány szó a defektjavításról, mert ez is egy érzékeny téma:
Defektet csak a gumi leszerelésével együtt javítunk! Gumit javítani csak a futófelületén szabad!!! Aki kívülről javít meg egy gumit, anélkül, hogy azt a felniről leszerelné, kókányol. Aki gombát húz a gumi oldalfalába az is kókányol. Ha ez valakinek nem tetszik, kérem, jöjjön el hozzám, szívesen kivesézhetjük a témát... Képzeljék el,hogy egy jó görbe szeget szedtek össze és a kedves "kolléga", azért, hogy olcsó legyen, csak behúz egy masnit (én így hívom) a gumiba, de nem nézi meg, az abroncs állapotát. Több olyan hibája is lehet az Ön abroncsának, amit pl. a görbe szeg okozott, de kívülről nem látható. A gumi oldalfala kidörzsölődött, légnyomás nélkül legyalogolta, stb.. A gumiabroncs leszerelése nélkül javítani, olyan mint az orosz rulett...Ezenfelül a kívülről javítást majd minden esetben újra meg kell javítani, mert enged.
Más:
Ha egy autóval a gazdája nagy sebességgel autózik (H, V, W, Y, ZR sebességindex) és defektet kap, akkor sajnos általában az abroncs cserére szorul. Felelősséggel nem mondhatja egyetlen gumis sem, hogy nyugodtan autózzon tovább kétszázzal...Ritkán, nagyon apró sérüléseknél esetleg, de ez is a kolléga felelőssége.
A fent felsorolt problémákkal sajnos sokszor találkozom, pedig rendesen megcsinálni valamit, alig kerül többe mint "kókányolni" .
Gumiabroncsok jelölései:
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
Az abroncs oldalfala, minden, az abroncsra vonatkozó fontos információt
tartalmaz. Tekinthetjük úgy, mint az abroncs „személyi igazolványát”.

A tipikus jelölések az alábbiak szerint láthatók:
1. Az abroncs névleges szélessége (mm).
2. A oldalfal magasság és névleges szélesség viszonya (%).
3. Abroncsszerkezet (R = Radiál).
4. Peremátmérő (hüvelyk).
5. Maximális teherbírás (terhelési index)
6. Sebességjelölés
7. TUBELESS (TÖMLŐ NÉLKÜLI) abroncs
8. ECE típusalkalmassági jelzés és szám.
9. Kopásjelző helye.
10. M&S (Sár és hó) Téli alkalmasság.
11. Teszt alapján „Nehéz hóviszonyok közepette történő használatra”
alkalmas.
12. Gyártás dátuma: (hét, év: évtized 1990 -1999).
13. A szállítási osztály megfelelőségi jelzése.
14. D.O.T. gyártó kódja
15. Származási ország.
16. Kereskedelmi név.
17. Abroncsszerkezeti adatok (D.O.T.).
18. Terhelési és nyomásjelzés (D.O.T.).
19. Abroncstípus (radiál).
20. Az amerikai vásárlói tájékoztatásra vonatkozó törvény által előírt
jelölés (minőségi osztály).
21. A téli kopásjelző helye.
Az
abroncsjelölések magyarázata1. hely: Az abroncs névleges
szélessége a felfújt abroncs oldalfalainak külső részei közötti távolság
milliméterben, kivéve a címkézés (jelölés) miatti kiemelkedéseket, díszítéseket
vagy a védőszalagokat vagy peremeket.
2. hely: Az oldalfal magasság a teljes átmérő és a névleges
peremátmérő különbségének a fele. A fejlesztések révén a majdnem tökéletesen
arányos abroncsból ma már a "peresebb" - azaz szélesebb, alacsonyabb
abroncsok felé mozdult el az iparág. Ennek eredményeképpen az oldalfal magasság
és a névleges szélesség aránya (A/R) 100%-ról, 70%-ra, 60%-ra, 50%-ra, vagy még
kisebbre változott.
3. hely: Ha az abroncsszerkezet radiális, az oldalfalon található
méretjelölés egy „R” jelzést is tartalmaz.
4. hely: A peremátmérő az elmúlt évtizedekben jelentős
növekedésen ment át. Míg a 16” perem 10 évvel ezelőtt különlegesnek számított,
mára igen gyakori.
5. hely: Az abroncs terhelési hányada egy numerikus jelzés, amely
azt a maximális terhelést jelöli, amelyet az abroncs a sebességszimbólum által
jelölt sebességértéken és a megadott abroncsnyomás mellett elbír. Azt ne
felejtsük el, hogy valamennyi terhelési mutató, az abroncs sebességjelölésétől
függetlenül, legfeljebb 210 km/h sebességre vonatkozik. E sebességérték felett
a terhelés értékét csökkenteni kell.
Bizonyos abroncsok, általában a ZR jelzésűek, nem rendelkeznek szerviz által
meghatározott adatokkal. Ilyen esetben a maximális terhelés meghatározása
érdekében forduljon az abroncs gyártójához.
6. hely: Az abroncs sebességindexe a terhelési mutató részét
képezi és vagy egy betű, vagy pedig azt a maximális sebességértéket jelöli,
amelyen az abroncs még elbírja a vonatkozó terhelési mutatóban meghatározott
terhet (210 km/h sebességértéket meghaladó sebességek kivételével).
A terhelési mutatók és a sebességindex szimbólumai a gumiabroncs mindkét
oldalfalán láthatók Az első szám jelenti az abroncs teherbírását EGYES
felszerelés esetén, míg a második szám a DUPLA felszerelésre vonatkozik.
Előfordulhat, hogy az M&S (téli) gumiabroncsok alacsonyabb
sebességértékűek, mint ami egyébként a járműre felszerelésre került. Bizonyos
országokban kötelező a gépjárművezető látószögében elhelyezni azt a matricát,
ami a gumiabroncsok megengedett maximális sebességét mutatja. Ez a sebesség
semmilyen körülmények között nem léphető túl, amíg ezek a gumiabroncsok vannak
felszerelve.
7. hely: A „TUBELESS” (tömlő nélküli) felirat azt jelzi, hogy az
abroncs tömlő nélkül használható.
8. hely: Az ECE típusalkalmassági jelzés és szám jelzi, hogy az
abroncs megfelel az ECE R30 rendelkezés követelményeinek.
9. hely: Jelöli a kopásjelző (1,6 mm magas) helyét az abroncs fő
barázdájában. Ha az abroncs kopása olyan mértékű, hogy a kopásjelzők egy
magasságban helyezkednek el a szomszédos bordával, ez azt jelenti, hogy a
barázda mélysége legfeljebb 1,6 mm. Ebben az esetben az abroncsot
haladéktalanul ki kell cserélni, mert ez az 1,6 mm mélység a törvény által
meghatározott határérték.
10. hely: Az „M&S” jelzés azt mutatja, hogy az abroncs téli
abroncs, vagy havon és jégen is használható.
11. hely: Az abroncs az ISO vizsgálat értelmében „Nehéz
hóviszonyok közepette történő használatra” alkalmas.
12. hely: 2000. előtt a gyártás dátumát háromjegyű számmal
jelölték a sorozatszám végén. Az első két számjegy adta a gyártás hetét, a
harmadik pedig a gyártás évét. Az évtizedet, 1990 - 1999. < szimbólummal
jelölték. 2000. óta 4 számjegyet alkalmaznak, ahol a harmadik és a negyedik
számjegy együttesen jelöli a gyártási évet.
13. hely: A „DOT” szimbólum jelöli, hogy az abroncs megfelel az
abroncsokra vonatkozó amerikai szabályozásnak.
14. hely: A D.O.T. gyártó kód az amerikai szabályok szerint
megadott abroncsszerkezeti és azonosítási szám.
15. hely: A származási ország jelöli az abroncs gyártási
országát.
16. hely: Az abroncs kereskedelmi neve (amely magában foglalja a
család- és formanevet, pl. „Carat Exelero”, „Carat Attiro”, „Diadem Linero”,
stb.).
17. hely: Az abroncsszerkezet részletei az Amerikai Közlekedési
Minisztérium (Department of Transportation) rendelkezése szerint (D.O.T.).
18. hely: A maximális terhelhetőség és nyomás az Amerikai,
Kanadai és Ausztráliai szabályozások szerint.
19. hely: Az abroncs „RADIÁL” szerkezetű.
20. hely: Az amerikai vásárlói tájékoztatásra vonatkozó törvény
által előírt jelölés (Egységes Abroncsminőségi Osztály - U.T.Q.G.).
21. hely: Jelöli a téli kopásjelző (4 mm magas) helyét az abroncs
fő barázdájában. Ha az abroncs kopása olyan mértékű, hogy a téli kopásjelzők
egy magasságban helyezkednek el a szomszédos bordával, ez azt jelenti, hogy a
barázda mélysége legfeljebb 4 mm. A téli körülmények közötti biztonságos
vezetés biztosítása érdekében javasoljuk, hogy cserélje ki a téli abroncsokat,
ha a bordamélység kisebb, mint 4 mm.
(A Fulda magyarországi
oldaláról. Köszönjük.)



